Mephisto 2014

A Mephisto az Alföldi-féle Nemzeti Színház búcsúelőadása volt. Szerencsénkre egyike azon kevés előadásoknak, amelyeket sikerült „átmenteni” és a társulat feloszlása után is láthatunk.

A Vígszínházban játszott előadás már nem ugyanaz az előadás. Nem is lehet, a Nemzetiben minden szónak és mozdulatnak jelentése volt, ugyanúgy, mint magának a jegyvásárlásnak. Felesleges lenne a két előadást összehasonlítani, így nem is fogom. Szabó István filmjével főleg nem.

Hendrik (Heinz) Höfgen (Stohl András) a hamburgi színház vezető színésze, tehetséges és népszerű. Mindent megtesz a sikerért: egy félvér táncosnőtől órákat vesz, forradalmi színházat tervez és díváknak udvarol. Házasság révén jut előbbre, majd szövetséget köt a nemzetiszocialistákkal. Bár lelkiismerete eleinte hadakozik ellene, belátja, hogy az előrejutáshoz nincs más út. Hiszen ő színész, mindent a tapsért és a sikerért tesz. Mephisto szerepében hatalmas sikert akart, és mint Goethe művének szereplője, ő is eladja a lelkét az ördögnek. Innen pedig már nincs visszaút.

Stohl András zseniális, alakítása minden ponton tökéletes. Látjuk küzdelmét, amit lelkiismeretével vív – nem túl nagy küzdelem ez, hiúsága sokkal erősebb. Egy ideig próbálja magát hitegetni, hogy másoknak segít, ha nagyobb szerephez, hatalomhoz jut az új rendszerben, de ezt igazán maga sem hiszi el. Mephisto fehér arcfestéséből a darab végére Joker arcfestése lesz, ahogy Höfgen feladja a küzdelmet. Igazi testi-lelki kitárulkozás ez a szerep, és Stohl remekül helytáll.

A többiek is korrekt alakításokat hoznak: Hegedűs D. Géza és Hegyi Barbara a színigazgató és zsidó felesége szerepében emlékezetes marad, finoman játsszva el nagyon fontos utolsó jelenetüket is. Hevér Gábornak remekül áll a cinikus szerző szerepe, képes egyetlen szóval, hangsúllyal magával ragadni a közönséget. Igó Éva Dora Martin, az ünnepelt sztár szerepében talán kevésbé dívás, inkább egy jóindulatú asszony, aki tanácsokat próbál adni. László Zsolt szokás szerint zseniális, félelmetes, hideg, mindent a kezében tart. A Hendrik körülötti nők, a ma esti szereposztásban Bánfalvi Eszter, Járó Zsuzsa, Tornyi Ildikó pontosan hozzák karakterüket, egyedül talán Péter Kata nem elég tenyeres-talpas a tábornagy egyszerű barátnőjének szerepében.

A díszlet fekete, hatalmas acéllépcsőkkel és peronokkal, iparicsarnok-szerűvé alakítja a színpadot. A szereplők elvesznek a hatalmas térben, nehezen találják helyüket. A közeg is félelmetes, mint ahogyan a korszak is. Ötletes megoldás, amikor Höfgen Mephistóként kijön a 

függöny elé, és onnan kukucskálva néz befelé a képzelt közönségre. Csak úgy, mint a színpad közepén kialakított zuhany, ami remekül szolgál esős búcsújelenetek díszleteként. 

Előadás közben néha felszisszentem, annyira aktuális ez az előadás. A hatalom elnyomása ellen küzdők, a bekebelezést örömmel elfogadók, a megváltoztathatlan elől külföldre menekülők, a színház életébe beleszóló politika – hiszen most is ez történik. A tavaly májusi bemutató óta a Mephisto sajnos csak még aktuálisabb. Így nem könnyű szívvel fogjuk a színházat elhagyni, de az biztos, hogy egy remekül átgondolt, összehangolt előadás élményével.