A Mester és ...?

A Vígszínház    A Mester és Margarita    című előadása több műfaj keveréke. Helyenként egy show-műsort látunk, felfokozott konfliktushelyzettel és géptapssal, majd egy operaelőadásba csöppenünk - a hős meghal és mindenki énekel -, legtöbbször azonban egy thrillert követhetünk végig, fekete díszlettel és hatásfokozó zenével. Az első fél órában csak kapkodom a fejem, de miután hozzászokom az ingerkavalkádhoz, már nem érzem olyan idegenül magam a nézőtérten. A díszlet, a teljesen fekete emeletes forgószínpad, és ami hol Júdea, hol elmegyógyintézet, hol színház, remekül eltalált. 

Michal Docekal rendező humorral, játékos és ötletes gegekkel tarkítja az előadást. Ami akár sikeres is lehetne, csupán két dolog hiányzik hozzá: Woland és Margarita. Lukács Sándor Wolandként is hozza megszokott elegáns, kifinomult, intellektuális stílusát - ami ebben az esetben tévedés. Csupán a lényeg, a karizma és az ördögi hiányzik belőle. Járó Zsuzsa Margaritája pedig halovány, nem látom a kedveséért a lelkét is eladó szerelmes szenvedélyét. Így Hevér Gábor Mestere magára marad, és ezt ő is tudja. Alakításából hiányzik a hit. Egyetlen maradandó jelenete Molnár Áron Hontalan Ivánjával van, amikor az őrültekházába való bekerülését meséli. Emlékezetes még Réti Adrienn Hellája, aki szavak nélkül, a háttérben is tud hatást kifejteni, és aki láthatóan élvezi a gonosz csínyeket. Kár ezért a rendezésért, az emberben óhatatlanul felmerül: milyen lenne ez az előadás mondjuk a Katona társulatával? És kár a zseniális Hevér Gáborért, aki már annyi feledhetetlen alakítással ajándékozott meg bennünket. 

Fotó: Dömölky Dániel