A kishalakat megeszik, ugye?
2015.04.10 07:59
A Szputnyik és a Vígszínház együttműködéséből valami különleges és nagyszabású tud létrejönni, ezt már a Revizor is 
bizonyította. A Koldusopera Bodó Viktor felfogásában és ötleteivel ismét remekül működik, egységes és kidolgozott előadást hozva létre, amelyben éppúgy helytállnak és jól érzik magukat az alternatív, mint a kőszínház színészei. És ez nem kis bravúr egy olyan színházi kultúrában, ahol a két irányzatot szokás egymástól élesen elkülöníteni.
bizonyította. A Koldusopera Bodó Viktor felfogásában és ötleteivel ismét remekül működik, egységes és kidolgozott előadást hozva létre, amelyben éppúgy helytállnak és jól érzik magukat az alternatív, mint a kőszínház színészei. És ez nem kis bravúr egy olyan színházi kultúrában, ahol a két irányzatot szokás egymástól élesen elkülöníteni.
A Koldusoperában minden adott a sikerhez: remek zene, ismert dallamok, ma is aktuális téma, jól működő karakterek. Néhány mondat hallatán felszisszenünk, pedig Bertold Brecht eredeti, 1928-as mondatait halljuk (Mi egy tolvajkulcs egy részvényhez képest?). Van persze néhány mai átirat is a szövegben, enélkül nincs Bodó-rendezés, de a darabnak kevés kiegészítésre van szüksége az aktualitázáláshoz.
A brechti elidegenítés Bodóra jellemző módon jelenik meg: végig tudjuk, hogy csupán egy színházi előadást látunk. Valaki folyamatosan bemondja a jelenetszámokat, a szereplők megbeszélik egymással, ki hova álljon és időnként az ügyelők is megjelennek a színpadon, sőt beszélnek is hozzánk. Ez remekül működik, és nem akadályozza meg, hogy a rendező által kiemelt részeknél az előadás behúzzon magába. Amikor Peacock (Hegedűs D. Géza) lejön a kivilágított nézőtérre, és mindenféle megrovás nélkül, csupán tényként közli, hogy mennyire érzéketlenek lettünk a szegénység iránt, kellemetlenül érezzük magunkat. És ha már Hegedűs D. Géza: igazi felüdülés, hogy a színésznek Bodó segítségével sikerül megszabadulnia szokásos manírjaitól, és egy letisztult, pontos alakítást láthatunk tőle. Intelligens, számító, közönyös, manipulatív - pont, amilyennek egy alvilági kiskirályt képzelünk. Tökéletes kiegészítője feleségeként Börcsök Enikő kérdések nélküli, okos asszonya, aki mindenben támogatja férjét. Mészáros Máté szokatlan választás Bicska Maxi szerepére, de remekül működik: kisszerű nők bálványa, akiben csupán gátlástalansága vonzó. Pető Kata Pollyja elegáns és csodálatos hangú, törékenysége ellenére meglepően határozott és céltudatos. Hajduk Károly Tigris Brownja kiskutya módjára dörgölődzik régi barátjához - ami azért nem akadályozza meg abban, hogy az akasztófára váró barátjával a végső pénzügyi elszámolást meg ne tegye, hiszen az üzlet az üzlet.
Ha nem lenne Brecht darabja ilyen ijesztően aktuális, akár egy nagyon kellemes zenés előadást is láthatnánk. A rendező, a színészek és a szöveg viszont folyamatosan szembesít minket: a dolgok semmit sem változnak, legfeljebb rossz irányba: a cápa továbbra is megeszi a kisebb halakat. Ez az élet rendje. De talán a cápák számát csökkenthetnénk?
Fotó: Dömölky Dániel, Toldy Miklós
